Ragadozók a sas-étlapon

2016.11.11. 12:09

A vadgazdálkodók szemében a ragadozómadarak elsősorban, mint a "hasznos" apróvad fajok kártékony pusztítói jelennek meg. Nem is gondolnánk, hogy a tápláléklánc csúcsán lévő ragadozómadarak – hazai viszonylatban főleg a parlagi és a rétisas – gyakran a vadászható dúvad fajok, leginkább a varjúfélék, időnként pedig az emlős ragadozók egyedeinek a leghatékonyabb természetes vámszedői.


Molnár görény zsákmány pusztaisas-fészekben (Horváth Márton, Oroszország, Orenburg régió, 2016. július). 

A ragadozók – ha tehetik – mindig a legkevesebb energia befektetéssel és a számukra legkönnyebben elérhető zsákmányállatokat választják. Emellett már több nemzetközi vizsgálat is kimutatta, hogy a csúcsragadozók előszeretettel fogyasztják vagy pusztítják el a táplálékláncban eggyel alattuk elhelyezkedő ragadozókat (ún. „mezopredátorokat”), ezzel is csökkentve a táplálékért és búvóhelyekért velük folyó versengést.

Hazánkban a fészkekben magukra hagyott fiókák és a frissen kirepült még kevésbé tapasztalt fiatal dolmányos varjak, szarkák és fülesbaglyok, valamint a ragadozó madarak közül leginkább az egerészölyv és a vörös vércse fiatal példányai is gyakran szerepelnek a sasok étlapján. Nem véletlen, hogy a varjúfélék és a kisebb termetű ragadozómadarak is hangos lármával hívják fel a figyelmet és próbálják elkergetni a sasokat. A parlagi sas védelemmel foglalkozó szakemberek rendszeresen gyűjtik a parlagi sasok fészkei és kiülő fái alatt található táplálék maradványokat és köpeteket, amelyekből végül megtudhatjuk, hogy mivel táplálkoznak a hazánkban fészkelő sas párok.


Rétihéja és varjú zsákmány parlagisas-fészek alatt (Horváth Márton, Oroszország, Tatárföld, 2016. július).

Az idei táplálék-elemzések előzetes eredménye azonban még a szakértőket is meglepte. Az első 535 meghatározott zsákmányállat közül, a korábban fő tápláléknak számító hörcsög mindössze négy (0,75%), az ürge pedig egyetlen (0,19%) példányban került elő! A riasztóan alacsony számok mögött természetesen nem a sasok szájízének változása, hanem ezen fajok drasztikus állománycsökkenése áll. Ezzel szemben a dolmányos varjú és a szarka aránya összesen meghaladta a 20%-ot, utolérve ezzel az első helyen szereplő mezei nyulat.


Szarka és dolmányos varjú tollak parlagisas-fészek alatt (Horváth Márton, Jászság, 2016. június).

De voltak extrém példák is a ragadozófogyasztásra. A Jászságban egyetlen parlagisas-fészek alatt legalább hat példány barna rétihéja maradványát találták meg. Hasonló volt a tapasztalat Oroszország samarai régiójában is, ahol a hazai szakemberek parlagi és pusztai sasok jeladózása során sok hamvas rétihéja mellett például molnár görényt is találtak a fészkekben.


Erdei fülesbagoly, szarka, dolmányos varjú, réce és galamb tollak parlagisas-fészek alatt (Horváth Márton, Jászság, 2016. június).

Ez is azt mutatja, hogy csúcsragadozók hamar felismerik és ki is használják a természet adta lehetőségeket. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület által a HELICON LIFE és a RaptorsPrey LIFE projektek keretein belül vizsgált táplálék-maradványok összetételéből hamarosan várható egy részletes összegzés, amelyről újra beszámolunk majd.


Táplálék-maradvány gyűjtés parlagisas-fészek alatt (Horváth Márton, Hevesi-sík, 2016. június).

 

Horváth Márton

nike air max 1 china